Encs

Encs (a vasútállomása alapján gyakran: Forró-Encs) területén már hatezer évvel ezelőtt település állt. Az államalapítás után Újvár vármegye része lett. Az első írásos említése Hensy néven 1219-ből származik. A 14. században a tornai váruradalom része. A 16. században fejlődésnek indult települést. Eger eleste után a török nem kímélte az itt lakó lakosságot.A sok zaklatás és a magas adók miatt elmenekült a jobbágyság, a falu elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) ideje alatt a felvidéki hadjáratok állandó táborhelye volt. 1720 körül Kassa környékéről települtek be családok.

A fejlődést az 1860-ban kiépített vasút hozta meg. 1890-ben körülbelül ezer lakosa van Encsnek, a vármegye Szikszói járásában. Mivel a trianoni békeszerződés után a kettészakadt Abaúj-Torna vármegye magyar területen maradt részének középpontjában fekszik, ezért az ezt követő évtizedekben folyamatosan fejlődött. Az 1920-as évektől járási székhely lett, majd 1962-ben az encsi járás lényegében bekebelezte az abaújszántói és szikszói járásokat is. 1970-ben nagyközségi,, 1984-ben városi rangot kapott. Ezzel egyidejűleg hozzácsatolták Abaújdevecser, Fügöd ls Gibárt községeket, az utóbbi azonban 2006-ban ismét önálló községgé alakult.

A település lakossága 7052 fő (2001), 87%-a magyar, 13%-a cigány nemzetiségűnek vallja magát.

Abaúj-Torna vármegye

A Hernád folyó alsó szakaszán, a Kassától Szikszóig terjedő területen elterülő Abaúj-Torna vármegye a történelmi Abaúj és Torna vármegyék egyesítésével jött létre 1881-ben, s azzal egyidejűleg Torna vármegye hét községét a szomszédos Gömör-Kishont vármegyéhez csatolták. Az egyesített vármegye területe 3.317 km2 volt, lakosainak száma 1910-ben 202.282 lakosa volt. Ebből 156.668 magyar (77,45%), 36.067 szlovák (17,83%), 6.520 német (3,22%), 387 ruszin (0,19%) és 2.444 egyéb (1,20%) anyanyelvű volt. A megyeszékhely Kassa, önálló törvényhatósági jogú városként (mai terminológiával: megyei jogú város) nem tartozott a vármegye joghatósága alá.

A történelmi Abaúj vármegye elődjét az államalapító István király szervezte meg, akkor még Újvár megye néven, az Aba nemzetség szállásterületén, melyből István sógora, majd második utóda, Sámuel király (közismert nevén: Aba Sámuel) származott. Újvár megye északon a lengyel határig, délen a Tiszáig, majdnem Szolnokig ért, területét Borsod vármegye beékelődő területe osztotta két részre. Újvár megye két darabja Borsodtól délnyugatra illetve északkeletre a 13. század közepéig Hevesújvár, illetve Sárosújvár megye néven szerepelt. Heves és Sáros megyék a 13. század folyamán önállósultak, a kialakult maradék terület ettől kezdve szerepelt Abaújvár megye néven.

Abaúj vármegye székhelye 1647-ig Abaújvár, 1647-től Kassa volt. A természetes határokkal övezett megye területe és határai szinte alig változtak az évszázadok során. II. József, majd I. Ferenc alatt, majd az 1850-es évek abszolutisztikus rendszerei idején rövid időszakokra egyesítve volt Torna vármegyével. Torna vármegye az ország egyik legkisebb megyéje volt, s a Bódva völgyét takarja. Nevét a a meredek hegyen álló, tatárjárás után épített tornai vár (ma Szlovákiában). Újvár megyétől a 13. század folyamán különült el, ettől kezdve – kisebb megszakításokkal – 1881-ig fennállt.

Az egyesített Abaúj-Torna vármegye kisebbik, északi részét, a trianoni békeszerződés a megyeszékhellyel együtt Csehszlovákiához csatolta, míg a Magyar Királyság területén maradt nagyobbik rész székhelye Szikszó lett. Az első bécsi döntés következtében szinte az egész megye újra magyar állam része lett, s a megyeszékhely ismét Kassa lett. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés visszaállította a Trianonban megállapított határokat. A megmaradt terület 1945-50 között, ismét szikszói székhellyel az Abaúj vármegye nevet viselte, 1950 óta Borsod-Abaúj-Zemplén megye részét képezi, míg a Csehszlovákiához került része ma a független Szlovák Köztársaság kassai kerületét alkotja.