2011. december 28., szerda

Encs



Encs (a vasútállomása alapján gyakran: Forró-Encs) területén már hatezer évvel ezelőtt település állt. Az államalapítás után Újvár vármegye része lett. Az első írásos említése Hensy néven 1219-ből származik. A 14. században a tornai váruradalom része. A 16. században fejlődésnek indult települést. Eger eleste után a török nem kímélte az itt lakó lakosságot.A sok zaklatás és a magas adók miatt elmenekült a jobbágyság, a falu elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) ideje alatt a felvidéki hadjáratok állandó táborhelye volt. 1720 körül Kassa környékéről települtek be családok.


A fejlődést az 1860-ban kiépített vasút hozta meg. 1890-ben körülbelül ezer lakosa van Encsnek, a vármegye Szikszói járásában. Mivel a trianoni békeszerződés után a kettészakadt Abaúj-Torna vármegye magyar területen maradt részének középpontjában fekszik, ezért az ezt követő évtizedekben folyamatosan fejlődött. Az 1920-as évektől járási székhely lett, majd 1962-ben az encsi járás lényegében bekebelezte az abaújszántói és szikszói járásokat is. 1970-ben nagyközségi,, 1984-ben városi rangot kapott. Ezzel egyidejűleg hozzácsatolták Abaújdevecser, Fügöd ls Gibárt községeket, az utóbbi azonban 2006-ban ismét önálló községgé alakult.


A település lakossága 7052 fő (2001), 87%-a magyar, 13%-a cigány nemzetiségűnek vallja magát.

Enyicke



Enyicke (szlovákul Haniska pri Košiciach) község Szlovákiában a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. 2001-ben 1390 lakosából 1374 szlovák volt.


A falu területén már a paleolit korban is éltek emberek, a pilinyi kultúra, a késő bronzkor és a korai vaskor, a hallstatti kultúra temetőinek nyomait tárták itt fel. 1232-ben említik először Eniske néven. 1267-ben István ifjabb király Enezca földjét híveinek Pósa magiszternek és testvérének adja, amely az oklevél szerint korábban Abaújvár birtokosáé volt, aki utód nélkül halt meg. 1332-ben a pápai tizedjegyzék említi plébániáját és Szent István király tiszteletére szentelt templomát. Az 1427-es összeírás szerint a falunak 37 adózó portája volt, melyből 20 a püspöknek, 11 Bakty Zsigmondnak, 6 Buzlay Balázsnak adózott. 1553-ban csupán 19 portát számláltak a faluban. 1621 előtt épült Wesselényi-várkastélya, melyet ekkor romosnak mondanak, 1681-ben a katonaság rongálta meg, 1688-ban újjáépítették. 1672. szeptember 14-én itt aratott győzelmet a bujdosók serege Spankau kassai főkapitány kétezer fős császári serege felett (enyickei csata). 1705-ben már működött katolikus iskolája. 1720-ban mindössze 7 háztartás volt a településen. Ebben az időszakban északról szlovák telepesek érkeztek a községbe. A 18. századtól 1848-ig Enyicke várástartási joggal bíró mezőváros volt. 1828-ban 229 házában 937 lakosa élt.


Vályi András szerint "ENITZKE. Haniszka. Elegyes mező Város Abauj Vármegyében, földes Ura Báró Mesko Uraság, a’ kinek régi kastéllyával, e’ mező Város díszesíttetik, lakosai katolikusok, fekszik Kassától egy mértföldnyíre az Ország úttyában, határja elég termékeny, réttye, legelője jó, fája mint a’ kétféle, eladásra jó alkalmatossága, a’ Kassaiaktol mulatság kedvéért gyakorta látogattatik piatza Kassán, első Osztálybéli."

Fényes Elek szerint "Enyiczke, (Haniska), Abauj v. tót mváros, ut. p. Kassához délre 1 1/2 mfdnyire, a pesti postautban: 917 k., 5 evang., 1 ref., 18 zsidó lak. Kath. paroch. templom., nagy kétemeletes kastély. Vendégfogadó. Első osztálybeli róna határ. F. u. a b. Meskó nemzetség."


1910-ben 1082, többségben magyar lakosa volt, jelentős szlovák kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott. 1926. december 20-22. között itt végezték az első kísérleti rádióadást Szlovákia területén.


A Wesselényi-várkastély mai formája a 19. századi átépítés nyomait tükrözi.

(A magyar nyelvű wikipedia szócikke alapján.)

Bárca







Bárca (szlovákul Barca) Kassa településrésze, egykor önálló község Szlovákiában a Kassai kerületban a Kassai IV. járásban. 2000-ben 3030 lakosa volt. Kassa központjától 4 km-re délre fekszik, a városhoz tartozik.


Ősidők óta lakott hely, határában 70-100 ezer éves ősemberi telep maradványait tárták fel. Először 1215-ben említi oklevél Barca néven. Már a 13. században három faluból (Albárca, Felbárca és Középbárca) állt. Középkori várának romjai még ma is láthatók. Nevének eredete vitatott. Az egyik magyarázat szerint a régi magyar Barca személynévből ered, amelynek előzménye a török eredetű Borz személynév (ótörök bars = tigris). A másik magyarázat szerint a szláv barica főnévből való, amely vizenyős rétet jelent.


Vályi András szerint "BÁRCZA. Elegyes falu Abauj Vármegyében, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik Kassa Városának szomszédságában, ’s Bártzi Uraságnak kastéllyával ékes, határja termékeny, ’s külömbféle javai vagynak, azonkivül Kassához közel lévén, vagyonnyait jó áron eladhattyák, első Osztálybéli."


Fényes Elek szerint "Bárcza (Felső), tót falu, Abauj vgyében, Kassához délre 1 órányira, a pesti országutban; 730 r. kath. 48 g. kath., 25 evang., 29 ref., 97 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Ref. szentegyház. Van itt a Bárczay nemzetségnek 4 kastélyja, mellyek közül egy dombon fekszik, s mindenik közt legszebb, legnagyobb, s hozzá egy nem régen ültetett angolkert is járul. Továbbá van itt vendégfogadó, fördőintézet, több korcsma, számos mesterember. F. u. a Bárczay nemzetség."


1910-ben 1330, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott. 1938 és 1944 között – az I. bécsi döntés következtében – ismét magyar fennhatóság alá került.


Ma tipikus családiházas beépítésű település, melynek mezőgazdasági középiskolája, kereskedelmi főiskolája, tanárképzője és általános iskolája, autószervize van.


A faluban a Bárczay családnak három kastélya volt. A Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 13. században épült, ezen kívül még református templom van a faluban. Repülőgép Múzeum a repülőtér közelében. A helyi aeroklub 11 hektáros szabadtéri múzeumában megközelítőleg húsz légi jármű található.









(A magyar nyelvű wikipedia szócikke alapján.)

2011. augusztus 4., csütörtök

Aranygombos Telkibánya



Telkibánya község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Abaúj–Hegyközi kistérségben, egykor Abaúj-Torna vármegye füzéri járásában, lakossága 642 fő (2008. január 1.). Gyakran emlegetik Aranygombos Telkibányaként, úgy tartják, hogy a templom keresztjét tartó gomb lehetett arany, amit akkoriban csak a gazdagabb települések engedhettek meg maguknak.



A községet 1270-ben említik először, Teluky néven, mint Füzér tartozékát. A telkibányai aranybányászatról szóló legkorábbi írásos adat 1341-ből származik. Telkibányát Nagy Lajos 1341-ben bányavárossá emelte. 1367 előtt Telkibánya déli részén egy fából készült kápolna állt. 1367-ben a telkibányai bányaispán engedélyt kért Nagy Lajostól a kápolna elbontásához, annak érdekében, hogy ispotályt építhessenek. 1395-ben fallal és bástyákkal volt övezve. Telkibánya a felső-magyarországi bányavárosok szövetségének a tagja volt, 1517-ben lakossága 150 fő körüli lehetett. A felszín közeli aranytelérek kimerülése után a bányászata hanyatlásnak indult, emiatt 1574-1757 között szünetelt a bányatermelés. A bányák újbóli megnyitását Mária Terézia rendelte el. A 19. század elején a telkibányai arany- és ezüstbányák még működnek, a településen vájárok és csillések is élnek. Telkibánya a regéci uradalom része volt, birtokosai előbb a Lórántffy, Thököly, majd Rákóczi családok voltak, később a kincstár kezébe került. 1825-ben a regéci uradalom tulajdonosa, Bretzenheim Ferdinánd herceg a környékbeli kaolin lelőhelyekre alapozva porcelángyárat alapított Telkibányán, mely az első magyarországi porcelángyár.


(Készült a magyar Wikipedia szócikke alapján)

Alsólánc



Alsólánc (szlovákul Nižný Lánec, németül Unter-Lanzdorf) község Szlovákiában a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. A trianoni békeszerződésig Abaúj-torna vármegye Csereháti járásához tartozott. 1910-ben 269, túlnyomórészt magyar lakosa volt, 2001-ben 405 lakosából 208 magyar, 101 cigány és 48 szlovák.


1298-ban Lanch néven említik először, neve a német eredetű Lanch személynévből származik.


Vályi András szerint "Alsó, Felső, és Közép Láncz Három magyar falu Abaúj Várm. földes Uraik Lánczy és több Urak, lakosaik katolikusok, és reformátusok, fekszenek Kanyapta vizéhez közel, Kassához mintegy más fél mértföldnyire, földgyeik jók, 2/3 része soványas, fájok van, réttyeik, legelőjök sem épen elég."

Fényes Elek szerint "Alsó-, Felső- és Közép-Láncz, három magyar falu, Abaúj vármegyében, a Kanyapta mocsár mellett, Kassához 5 órányira: 290 kath., 41 g. kath., 194 ref., 8 zsidó lak. Alsó és Közép-Lánczon ref. Felső Lánczon kath. szentegyház van. Rétjek, legelőjök bőséggel van az emlitett mocsárban; malmokat is birnak. F. u. a Lánczy nemzetség."


(Készült a magyar Wikipedia szócikke alapján)

Abaújszéplak



Abaszéplak (szlovákul: Krásna (nad Hornádom), korábban Syplak) egykor önálló község, ma Kassa város része Szlovákiában, a Kassai kerület Kassai IV. járásában). 1920 előtt Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott. Nevét először 1219-ben, „Zeploc” néven említik. A település a 12. században keletkezett nem sokkal azután, hogy 1143-ban az Aba nemzetség bencés kolostort alapított itt, mely közvetlenül a mohácsi csata után, 1530 körül pusztult el. 1910-ben 1064 lakosából 831 szlovák, 213 magyar volt.


Fényes Elek szerint "Apáthi, Hosszú Szer, Rövid Szer, három összeolvadt tót-magyar falu, Abauj vgyében, mellyek közönségesen csak Széplaknak neveztetnek. Számlál 906 r. kath., 50 görög kath., 37 evang., 132 ref., 26 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Termékeny föld, erdő. Van itt b. Meskónak egy kastélyja, egy szép nagy kerttel együtt. F. u. az elsõ helységnek a Sz. István seminariuma, másodiknak az egri káptalan, a harmadiknak b. Meskó. Ut. p. Kassa."


A település kastélyát 1780-ban építették barokk-klasszicista stílusban, az épületet 1988-ban megújították. Rokokó kúriáját 1773-ban építették, majd a 19. században klasszicista stílusban bővítették.


(Készült a magyar Wikipedia szócikke alapján)

Abaúj-Torna vármegye






A Hernád folyó alsó szakaszán, a Kassától Szikszóig terjedő területen elterülő Abaúj-Torna vármegye a történelmi Abaúj és Torna vármegyék egyesítésével jött létre 1881-ben, s azzal egyidejűleg Torna vármegye hét községét a szomszédos Gömör-Kishont vármegyéhez csatolták. Az egyesített vármegye területe 3.317 km2 volt, lakosainak száma 1910-ben 202.282 lakosa volt. Ebből 156.668 magyar (77,45%), 36.067 szlovák (17,83%), 6.520 német (3,22%), 387 ruszin (0,19%) és 2.444 egyéb (1,20%) anyanyelvű volt. A megyeszékhely Kassa, önálló törvényhatósági jogú városként (mai terminológiával: megyei jogú város) nem tartozott a vármegye joghatósága alá.


A történelmi Abaúj vármegye elődjét az államalapító István király szervezte meg, akkor még Újvár megye néven, az Aba nemzetség szállásterületén, melyből István sógora, majd második utóda, Sámuel király (közismert nevén: Aba Sámuel) származott. Újvár megye északon a lengyel határig, délen a Tiszáig, majdnem Szolnokig ért, területét Borsod vármegye beékelődő területe osztotta két részre. Újvár megye két darabja Borsodtól délnyugatra illetve északkeletre a 13. század közepéig Hevesújvár, illetve Sárosújvár megye néven szerepelt. Heves és Sáros megyék a 13. század folyamán önállósultak, a kialakult maradék terület ettől kezdve szerepelt Abaújvár megye néven.


Abaúj vármegye székhelye 1647-ig Abaújvár, 1647-től Kassa volt. A természetes határokkal övezett megye területe és határai szinte alig változtak az évszázadok során. II. József, majd I. Ferenc alatt, majd az 1850-es évek abszolutisztikus rendszerei idején rövid időszakokra egyesítve volt Torna vármegyével. Torna vármegye az ország egyik legkisebb megyéje volt, s a Bódva völgyét takarja. Nevét a a meredek hegyen álló, tatárjárás után épített tornai vár (ma Szlovákiában). Újvár megyétől a 13. század folyamán különült el, ettől kezdve – kisebb megszakításokkal – 1881-ig fennállt.


Az egyesített Abaúj-Torna vármegye kisebbik, északi részét, a trianoni békeszerződés a megyeszékhellyel együtt Csehszlovákiához csatolta, míg a Magyar Királyság területén maradt nagyobbik rész székhelye Szikszó lett. Az első bécsi döntés következtében szinte az egész megye újra magyar állam része lett, s a megyeszékhely ismét Kassa lett. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés visszaállította a Trianonban megállapított határokat. A megmaradt terület 1945-50 között, ismét szikszói székhellyel az Abaúj vármegye nevet viselte, 1950 óta Borsod-Abaúj-Zemplén megye részét képezi, míg a Csehszlovákiához került része ma a független Szlovák Köztársaság kassai kerületét alkotja.

2011. június 1., szerda

Dr. Sándor Csaba gyűjteménye

Dr. Sándor Csaba (Kiskunfélegyháza, 1956. január 23. – Szeged, 2001. június 5.) szülővárosában érettségizett, majd Szegeden tanult jogot, s 1994-ig Szegeden, a MÁV Jogsegélyszolgálatnál dolgozott, majd haláláig ügyvédként praktizált. 1981-ben megházasodott, s két fia született, Csaba (1983) és Szabolcs (1986). 2001. június 5-én hosszú évekig tartó betegeskedés után elhunyt Szegeden.


A régi (századfordulós és az 1900-as évek elejéről való) képeslapok gyűjtését a 1980-as évek végén kezdte el nagy szenvedéllyel, és 2001-ben bekövetkezett haláláig folytatta. Fő témái a történelmi Magyarország kastélyai és várai, bírósági épületek, a jogászvilág épületei, a régi Szeged, Kiskunfélegyháza, Hódmezővásárhely és Kiskunmajsa, az 1848-49-es szabadságharc és a trianoni békeszerződést követő irredentizmus voltak. A teljes gyűjtemény több mint 4000 lapot számlál. A történelmi Magyarország kastélyai és várai témában az ország egyik legkomolyabb gyűjteményét gyűjtötte össze. Halála után a gyűjteményt értékesítették, jelenleg már nem áll a család tulajdonában.


Dr. Sándor Csaba idősebbik fia egy ideig kollégám volt, s barátom lett. Beszélgetéseink során kiderült, hogy az a híres képeslapgyűjtemény, amelyet Virág Zsolt a Magyar Kastélylexikon sorozat szerzője és szerkesztője könyveihez felhasznált, az ő édesapjának gyűjteménye volt. Nagy örömömre megtudtam, hogy bár a gyűjtemény sajnos már nincs meg, a történelmi Magyarország kastélyait és várait bemutató képeslapok elektronikus formában elérhetők, s azokat CD-re kiírva megkaptam.


Ezzel a bloggal nemcsak a történelmi Magyarország kastélyainak és várainak, egy valaha volt, mára elsüllyedt magyar világnak, hanem e világ emlékei lelkes gyűjtőjének, a sok romantikus magyar egyikének, dr. Sándor Csabának is emléket állítok.

Magyar kastélyok, várak és kúriák

Szerencsés országokban ősi katedrálisok, ép, s ma is lakott várak, ódon polgárvárosok, sok évszázados falusi házak, és a személyes történelmek nemzedékeken átívelő megszakítatlan láncolata őrzi a nemzeti, a helyi és a személyes múltat. A családok gyarapodását sem szakította meg, szinte minden generációban egy-egy háború, összeomlás vagy államosítás. Európának ezen a tájain a nyugati ember számára felfoghatatlan dolgok történtek, s hazánkban az elmúlt száz évben is szinte minden generációt ért valami rettenetes csapás.


Egészen a XX. század közepéig, hazánk sorsát leginkább meghatározó társadalmi osztály a magyar nemesség volt. A XIX. századi magyar újjászületés, a reformkor évtizedeinek, vagy éppen a XIX-XX. századi magyar irodalom nagyjai közül is nagyon sokan évszázados közép- és kisnemesi családokból származtak, akiknél a haza egykori fegyveres szolgálatát a későbbi békés időkben oly természetes módon váltotta fel a haza szolgálata a politika és az irodalom útján. A magyar nemességre sok rosszat mondtak az elmúlt évszázadokban, nem is egészen alaptalanul, de nem magyar ember, hanem egy jól értesült rokonszenvező kívülálló, C.A. Macartney, a Közép-Európával foglalkozó brit történész állapította meg: „Tetszik vagy sem, Magyarország a nemességnek és csakis nekik köszönhette, hogy nem vált a német birodalom egyik német tartományává.” (Idézi Sir Brian Cartledge, volt budapesti brit nagykövet Megmaradni című könyvében (179.o.), s megjegyzi: „A valóban számos gond ellenére Magyarország nemcsak fennmaradt, de – szembeszegülve az abszolutizmussal és a központosító állammal – azt a jogát is megtartotta, hogy másmilyen legyen.”)



A II. világháború vége, az 1945. évi földosztás, s az 1948-as „fordulatot” követő négy évtized nemcsak a nagybirtok rendszernek, a magyar földbirtokos osztályok kilenc évszázados történetének vetettek egyszer és mindenkorra véget, hanem a magyar történelem e századainak felmérhetetlenül sok tárgyi emlékét is magukkal sodorták. Eltűntek lakóikkal, berendezésükkel, a sok generáción át hagyományozott családi emléktárgyakkal, iratokkal és a történelem kézzel nem fogható emlékeivel, a történelmi folytonosság hordozóival együtt a hatalmas angol kertekben rejtőző barokk, klasszicista vagy neogótikus kastélyok éppúgy, mint a közép- és kisbirtokos nemesek udvarházai.


Ezzel a bloggal nemcsak a történelmi Magyarország kastélyainak és várainak, egy valaha volt, mára elsüllyedt magyar világnak, hanem e világ emlékei lelkes gyűjtőjének, a sok romantikus magyar egyikének, dr. Sándor Csabának is emléket állítok.